E cikk megírására egy közeli szomszédom ihletett, aki immár második hónapja metszi mintegy 60 gyümölcsfáját, olyan alapossággal, hogy 2 évesnél fiatalabb rész gyakorlatilag egyik fán sem maradt. Nem is a sebességgel nem voltam kibékülve, bár annak idején egy 10 éves őszibarackosban napi 100 fa volt a normám, csak felvetődött bennem a gyanú, hogy az egykori szép gyümölcsöst (melynek ő 1 éve büszke, új tulajdonosa) ezután energiaültetvényként kívánja hasznosítani. Ilyen brutális visszavágásra a fák rendkívül erős növekedéssel szoktak válaszolni, s ha pl. fűtési célú biomassza-termelés a cél, akkor a legjobb módszert választotta. Ifjításnak sem nevezhetjük a dolgot, hiszen a fák fiatalok, jó erőben vannak. Ifjítani az elöregedő, beteges fákat szoktuk, melyekről sok esetben combvastagságú ágak kerülnek levágásra, ezáltal erős fiatal hajtások képzésére serkentve a sok vihart megért növényt. Jómagam is sokszor alkalmaztam sikeresen ezt a módszert, mikor ismerőseim legkedvencebb gyümölcsét adó fáit kellett megmenteni a pusztulástól. A drasztikus visszacsonkolást követően 2-3 év alatt ezek a fák gyönyörű, egészséges, új koronát fejleszettek, mely újabb évtizedekre oldotta meg a hőn szeretett gyümölcs utánpótlását.

De lássuk, mi fog történni a szomszéd által letarolt gyümölcsössel. Az ilyen mértékben visszavágott növények az első évben hosszú, akár 1-1,5 méteres új hajtások tömkelegét fogják fejleszteni. Ezeken termés nyilvánvalóan nem lesz, hiszen a termőrészek a másodéves vesszők oldalrügyeiből fejlődő rövidhajtásokon alakulnak ki, de csak abban az esetben, ha ezeket a vesszőket nem vágjuk ismét erősen vissza. Erős visszavágás esetén megint csak egy (vagy több, hiszen minden megmaradt rügy kihajt!) hatalmas vesszővel leszünk gazdagabbak, gyümölccsel bizony nem. A durva visszavágást követően fejlődött hajtáserdővel csak egy dolgot tehetünk: kiválasztjuk a térben egymást nem zavarókat, megfelelő irányban állókat, egymást nem keresztezőket, ezeket teljes hosszukban meghagyjuk, s az összes többit tőből eltávolítjuk. A fa ezután a megmaradt vesszőkre (lombhullást követően a hajtást már vesszővek nevezzük) összpontosítja erejét, de mivel azokat nem vágtuk vissza, már nem azok további hosszanti növelése lesz a célja, hanem a vesszők oldalrügyeiből végre megkezdődik a termő rövidhajtások kialakulása. Alma- és körtefáknál igazán szembetűnő, hogy ezek a rövidhajtások szinte mind egy nagy, kövér rügyben végződnek, melyekből a következő tavasszal virágok nyílnak! S azokból mi lesz? Na mi? Bizony, végre TERMÉS! És ha a fa elkezd teremni, már nem is marad energiája, hogy több köbméternyi új vesszővel örvendeztessen meg minket minden évben. A cél tehát egy dinamikus egyensúly kialakítása a hajtásnövekedés és a terméshozás között.

A keveset termő (viszont valószínűleg erősen növekedő) fákat nem szabad erősen metszeni, hogy a termőrészek kialakulhassanak, s a fa a terméshozásra fordítsa erejét, így a növekedés erélye csökkenni fog. Ha viszont gyümölcsfánk igen bőven terem, s növekedése ezáltal túlzottan lelassul, a fa gyors öregedésnek indul, kevés energiája marad a betegségek elleni küzdelemre, szövetei elöregszenek, ágai egymás után száradnak le. Néhány év elteltével már csak a korábban említett ifjítás segíthet rajta, ilyen fáknál tehát erősebb metszést kell alkalmazni. Fáink jó erőállapotának fenntartásában a megfelelő mértékű metszés (amit minden fánál egyedileg határoz meg a gazda azok szemrevételezésekor) csak az egyik eszköz. Ezt legalább a termésritkításnak kell még kiegészíteni. Ez azt jelenti, hogy viszonylag kevesebb meghagyott vessző esetén is előfordulhat, hogy a fa túl akarja teremni magát, a gyümölcs szinte fürtökben lóg az ágakon. Ezt nyilván nem szabad engedni, hiszen amellett, hogy nagy terhet jelent a fának, a gyümölcs minőségét is rontja. Meglepően hangzik, de megfelelő számú gyümölcs eltávolításával növekedni fog a termésmennyiség! Egy kedves egyetemi professzorom mondta metszési gyakorlaton egy őszibarack ültetvényben, hogy az őszibarackról annyi terméskezdeményt kell leszedni, hogy a majdani érett barackok közé gondolatban még egy beférjen. (Akkor még nem gondoltam, hogy egyetem után 10 évig, minden tavasszal több héten át élvezhetem a metszés „szépségeit”.) A termésritkítást követően megmaradó gyümölcsök sokkal nagyobbak, szebbek, egészségesebbek lesznek. Ha rendelkezünk két darab azonos, túltermésre hajlamos fajtájú és egyforma kondíciójú gyümölcsfával, akkor egy egyszerű kísérlettel meggyőződhetünk a fentiekről: az egyiken hagyjunk rajta mindent, a másikról ritkítsuk le a gyümölcsöt a baracknál említett mértékig. Az eredmény sokkoló lesz.
 

No, de vissza a metszéshez! A különböző fajú gyümölcsfákat természetesen nem teljesen egyformán kell metszeni. A legintenzívebb metszést az őszibarack igényli, ő könnyen belepusztul, de legalábbis belerokkan akár már 4-5 évi kihagyásba is. Helyzetét súlyosbítják a törzsében élősködő kórokozók, melyekkel meg tud birkózni, ha megfelelő metszéssel (és termésritkítással) jó erőben tartjuk, elhanyagolása esetén viszont ezek a mikroszervezetek könnyen legyűrhetik. Az őszibarack abban is eltér a többi gyümölcstől, hogy nála a termőrügyek már az első éves vesszőkön megtalálhatók, így metszése ezek ritkítását, legyengült fák esetén visszavágását is jelenti. A többi gyömölcsfánál nem követünk el nagy hibát, ha a kezdeti koronaalakító metszést követően csak néhány évenkénti termőrész-ifjítást végzünk, ez utóbbi az elöregedett termőgallyak tőből, vagy kis csonkkal való eltávolítását jelenti, melyek helyett újak alakulnak ki. Ez az értelme a kis csonk hagyásának is, hiszen egy fiatalabb rész alapjából könnyebben hajtanak ki a rejtett rügyek. Intenzív metszésben részesülnek a kordon mellet nevelt nagyüzemi almások is, hiszen a hektáronkénti 40-50 tonna terméshez igen jó karban kell lenniük. Őket, szegényeket sajnos nem ifjítják, 15-20 év után egyszerűen géppel kihúzzák a földből a „megfáradt harcosokat”. Erre mondta egy másik kedves tanárom a következőt: „A gyümölcsfa termelőeszköz és nem műemlék”. Kegyetlenül hangzik, de ha a megélhetésünk függ tőle, akkor sajnos igaz. Sokkal humánusabbak az ősi gyümölcsfajtákkal, hagyományos módon, vegyszerek használata nélküli termelők, akik a 100 éves fát is odaadóan gondozzák. (Egy ormánsági biokertésztől hallottam, hogy a hagyományos, szinte természetközeli módon művelt gyümölcsös teljesítménye is megközelítheti az agyonvegyszerezett, -műtrágyázott, öntözött nagyüzemi gyümölcsösök termésmennyiségét!)

A kezdő kertészeknek sokszor igen kiábrándítóak a metszéssel kapcsolatos első élmények. Sokszor láttam a fa mellett tanácstalanul álló, vagy a fa körül már a tizenötödik körét megtevő „gazdát”, s a metszőolló bizony jó, ha 5 percenként elcsattant. Az bizonyos, hogy a metszést gyakorlott kertésztől vagy kertbaráttól érdemes megtanulni. Nem árt pár szakkönyvet átböngészni, de az igazi iskola úgyis maga a kert. Ha évről évre látjuk előző évi tevékenységünk eredményét, szép lassan magunk is rájövünk a fortélyokra. Egy dolgot mégis érdemes megszívlelni, nekem legalábbis működött: Sose azt nézzük, hogy mit kell levágni. Azt nézzük, hogy mi marad rajta a fán, s a felesleget így villámgyorsan le tudjuk tarolni róla. Ezzel a módszerrel nem lesz gond a napi 100 fa. Végül a megfelelő eszközről se feledkezzünk el. Hiszi aki akarja, de a tízezer Forintos metszőolló olcsóbb, mint az ezer Forintos! A mindenhol kapható akciós ollók hihetetlenül meg tudnak keseríteni egy munkára szánt napot. Ezzel szemben egy profi szerszámmal, mely úgy vágja a gallyakat, mit a vajat, öröm a munka, ráadásul gyorsabb, és a kezünket is kíméljük vele. Sok fa, nagy birtok esetén könnyen becsúszhat egy kis ínhüvelygyulladás! A fák egészsége is szempont, nem szerencsés sok csonkot, roncsolt sebfelületet hagyni rajtuk! Összecsukható profi kis fűrészekből is szép választék van már a kertész-, illetve gazdaboltokban, a vastagabb (10-12 cm átmérőjű) ágak levágása is gyerekjáték ezekkel a borotvaéles kis szerszámokkal.
 

Dióhéjban ennyi tehát az egyik legfontosabb tavaszi kerti munkáról, kívánom, hogy soraim hozzájáruljanak az élvezetes és minél bőségesebb gyümölcsszürethez!