Az ananász szaporítása és nevelése

Dél-Amerika trópusain honos növények. Napjainkban Közép- és Dél-Amerikán kívül a nyugat-indiai szigetek, Tajvan, Malaysia, Hawaii és Dél-Afrika szállítja a legnagyobb mennyiségben. Az ananász, Ananas comosus a Bromeliaceae család tagja. Nagyon sok faj tartozik ebbe a családba. Legnagyobb és legfontosabb nemzetségének, a broméliának 850 faja ismert. Ezek főleg dísznövényként termesztett növények. Az ananász talajlakó, de sok ún. „epifiton" tulajdonság figyelhető meg rajta. A család sok tagja fán lakó (epifiton) életmódot folytat. Legtöbb fajának levelei tölcsért képeznek, és a levelek által összegyűjtött vizet és a benne levő tápanyagokat a tölcsérben levő pikkelyszőrökkel veszi fel.

Az ananász rokonai trópusi, szubtrópusi növények, hazánkban csak üvegházakban tenyésznek.

A termesztett ananásznak három vad típusa él Brazíliában és Paraguayban. Ezek a típusok hasonlóak az ananászhoz, de gyenge, rossz minőségű terméseket fejlesztenek.

Az ananászfajták három nagy csoportba sorolhatók: a „Spanyol" (fehér húsú), a „Királynő" (fehér húsú) és a sárga húsú típusok.

Erős, rövid szárú (30 cm-nél rövidebb) növény. Magassága 60—90 cm. Húsos, merev, keskeny levelei 60—120 cm hosszúak. A levelek széle szúrós, tüskésen fogazott. A fejlett növény levelei levélrózsát (rozettát) képeznek, tölcsérszerű üregükben az esőt és harmatot összegyűjtik. A levél külső rétegében — az epidermiszben — nagy víztároló sejtek találhatók.

Gyökerei rövidek, vastagok. A levelekből álló rozetta közepéből tör elő a vastag, hengeres alakú virágzat. A virágzat szára rövid, 30 cm körüli. A virágzatot 100-nál több fehér vagy világos ibolyaszínű virág alkotja. Az ananász virágja tömött, tojásdad alakú füzérvirágzat.

Összetett termése piros, sárga, narancs- vagy zöldes színű. Bogyótermései a fellevelekkel és virágzati tengellyel összeforrtak, és jellegzetes terméságazatot alkotnak. Minden virágjából egy bogyótermés fejlődik.

Nagy pikkelyes áltermése fölött levélrozetta található. A termések általában mag nélküliek. Néhány típusnál időnként magok is fejlődnek. A különböző típusoknál a gyümölcs színében és méretében nagy eltéréseket figyelhetünk meg.

Az ananász vegetatív részeinek (sarjainak) és csúcsi rozettájának gyökereztetésével szaporítható. Az idősebb, termő korban levő növények nagyszámú tősarjat fejlesztenek. Ezek a részek a legjobb szaporítóanyagok. Jól gyökeresedik a termések csúcsi részén levő rozetta és az ennek tövéből eredő kis sarjcsoport. Ha termésében esetleg magot találunk (ez ritka dolog), magvetéssel is nevelhetünk növényeket.

Hazánkban a gyümölccsel érkező rozetta és annak sarjai könnyebben hozzáférhető szaporítóanyagok. Az ezekből fejlődő növények később teremnek a tősarjnövényeknél, de könnyen beszerezhetők.

Szép, egészséges, nagyméretű rozettával rendelkező termésről szaporítsunk. Az elkészített csúcsot cserépbe vagy ládába ültessük. Homokban, homokkal kevert lomb, erdei föld vagy savanyú tőzegtalajban jól gyökeresedik. A gyökeresedéshez magas hőmérsékletet kell biztosítani (25—30 °C). Az erős napsütés ellen árnyékoljunk, és rendszeresen langyos vízzel permetezzük a levélrozettákat. A talajt keveset öntözzük és a levélrozettát ne ültessük túl mélyre, mert könnyen rothad. 3—4 hét után a begyökeresedett növényeket fokozatosan szoktassuk a fényhez és a nyár folyamán a hőmérsékletet 21—27 °C között tartsuk.

A jól fejlett, termőképes növények tősarjai a legjobb szaporítóanyagok. Ezeket még a termésérés kezdete előtt ajánlatos leszedni. Termésérés alatt a sarjak leszedése megzavarhatja az érés folyamatát. A sok meghagyott sarj is káros — mert az anyanövény fejlődését hátráltatja —, ezért ezeket időben távolítsuk el és használjuk fel szaporításra.

A termés csúcsi részén levő levélrozetta tövében szintén megjelenhetnek sarjak (légsarjak). A rozetta levágása után ezeket vagdossuk le és a rozettához, tősarjhoz hasonlóan gyökereztessük. A légsarjak ültetésénél is figyelni kell az ültetés mélységére. A mély ültetés itt is könnyen okozhat rothadást. A sarjak tavasztól nyár végéig könnyen és jól gyökereztethetők.

Az ananászgyümölcsök általában mag nélküliek. Nagyon ritkán magok is vannak a termésben. Ha ilyet találunk, felhasználhatjuk szaporításhoz. A magokat a kiszedés után rögtön vessük el, mert csírázóképességüket hamar elveszítik. A vetésre használt cserepekbe savanyú tőzeg, bükklomb és homok keverékéből készített földet rakjunk.

A magokat a beöntözött talaj felszínére rakjuk. A cserepeket üveglappal takarjuk, hogy párás levegőt biztosíthassunk. Egy-két hét alatt elindul a csírázás. A fiatal csíranövényeket eleinte árnyékoljuk, majd fokozatosan szoktassuk szabad levegőhöz. A csíranövényeket 1 hónapos korukban ültessük át egyenként 8-as cserepekbe.

Az először cserepekben nevelt ananászokat később termő korban, ládában, dézsában, kisebb kerti üvegház vagy szobaüvegház talajába kiültetve termeszthetjük. Nyáron a szabadba is kihelyezhetjük az edényes növényeket, de ilyenkor az erős, forró naptól árnyékolni kell, a környezet gyakori permetezésével pedig a szükséges páráról és hűtésről gondoskodni kell.

A begyökeresedett sarjakat laza szerkezetű, savanyú kémhatású földkeverékbe ültessük. 4—5,5 pH között fejlődnek kielégítően. A megfelelő talaj savanyú tőzegből és tápanyagban gazdag melegágyi földből (1:1 arányú keverék) vagy különböző lombföldek (bükklomb) és trágyaföld keverékéből készíthető. A föld lazításához homokot használjunk.

Az ananász tápanyagigényes. Az elkészített földkeveréket trágyalével vagy műtrágyával dúsíthatjuk. A fejlődésben levő növényeket a nyár folyamán híg trágyalével öntözzük. Az istállótrágya mellett a baromfitrágya is jó eredménnyel használható. Vízben feloldott műtrágyákkal és más tápoldattal szintén öntözhetünk. A talajba kevert szaruforgács lassú bomlással folyamatosan biztosítja a növények foszforigényét. A növények levélrozettájának közepén levő levélsarjak a vizet és a vízben oldott tápanyagokat könnyen felveszik. Híg tápoldatokat — így a bőséges nitrogéntartalmú ammónium-szulfát-oldatot — a leveleken keresztül juttathatunk be a növény szöveteibe. E célra néhány ezrelékes hígításokat használjunk.

Szárazságtűrésük ellenére vegetációs időben rendszeresen öntözzünk. A rossz talajkeverékben a felesleges víz megrekedhet, ami káros következményekkel — gyökér- és levéltőrothadással — járhat. Az öntözésnek hatásos módszere a langyosvizes permetezés. Ezt különösebb veszély nélkül, gyakran végezhetjük. Esővízzel vagy lágy vízzel öntözzünk. Az ananász jó telelésének alapfeltétele a gondos öntözés. A hűvösben tartott növények könnyen rothadnak, télen alig öntözzük, inkább csak permetezzük a leveleit és a növények környezetét.

Növekedésének optimális hőmérséklete 21—27 °C. A nyári nagy hőségben árnyékolással és permetezéssel védjük. 16 °C alatt a növekedés leáll, 27 °C fölött gátlódik és a levelek elszíneződnek. A fejlett, jó állapotban levő példányok —2, —3 °C-os hideget rövid ideig károsodás nélkül átvészelnek. A fiatal növényeket hűvös helyen teleltessük. (10—14 °C). A nagyobb, már termőképes példányokat 15 °C-os helyen tartsuk és csak a növények környezetét permetezzük. Az ananászsarjak hazájukban egy-két év alatt érik el a termőképességet.

A tősarjakból 12—15, a légsarjakból 18—19, a termés rozettájából 20—24 hónap után várhatók termőképes növények. Nálunk ez az idő 2—3, illetve 4 év. A megeredt sarjak kiültetésétől tehát a következő teendőink vannak a termés éréséig:

1. A 10—14 °C-os teleltetés ideje alatt alig öntözzük.

2. Tavasszal átültetjük tápdús talajba.

3. Nyáron rendszeresen öntözzük és permetezzük, a nagy melegek idején árnyékoljuk, permetezzük a környezetét is.

4. Ősz felé az öntözést csökkentjük. Ha növényeink gyengék, megismételjük az első téli tartást.

5. A szép, jól fejlődő példányokat (legalább 20—30 nagy levél) melegben, 15 °C-on teleltetjük, csak a környezetet permetezve.

6. Tavasszal, nyár elejéig a virágzat megjelenéséig alig öntözzük, és főleg csak a leveleket és a növények környezetét permetezzük langyos vízzel. A virágzat megjelenésétől rendszeresen öntözzük vízzel és trágyalével. Ezek a növények nyár végére beérlelik termésüket.

A magról kelt növények csak 10—12 éves korukban teremnek. Itt az első évre vonatkozó nevelési feltételeket kell rendszeresen biztosítani.

Az ananász termesztett fajtái öntermékenyülésre képtelenek, általában mag nélküliek. A virágzás tavasztól nyár elejéig tart. Ilyenkor meggyorsul a tősarjképződés és termésérés idején a legerősebb. A virágzástól a termések beéréséig 3—4 hónap szükséges.

Régebben (az európai ananásztermesztők) a termés kialakulása idején a „terméskorona", a rozetta csúcsi részét (szívét) kimetszették, hogy erős növekedését meggátolják, így a termések nagyobbra fejlődtek. A mesterséges virágzásserkentést üvegházban végezzük, abban az esetben, ha a növények már elérték a termőkort (20—30 nagy levél), és nem virágoznak. Az acetilén- és propilénkezelések mellett az indol-ecetsav és alfa-naftil-ecetsav 5—10 ezrelékes oldatával serkenhető a virágzás. Növényenként 25—50 ml oldatot juttatunk a levélrozettába. A tél végi kezelés hatására megjelenő virágzatokból a természetes körülményekhez viszonyítva hosszabb idő után (5—7 hónap) fejlődnek csak termések.

Az ananász legelterjedtebb kártevői a pajzstetvek és gyapjastetvek. Káliszappanos lemosással és a forgalomban levő permetezőszerekkel védekezzünk ellenük.

A gyümölcs érését színének megváltozása jelzi. Az egészen beszínesedő (pl. megsárguló) termések friss fogyasztásra szedhetők. A teljesen érett termések íze a legkellemesebb. A termések tömege 1—4 kg között változik, meghámozva, szeletelve, cukrozva fogyasztható. Húsa bőlevű, kellemesen aromás, savanykás édes ízű, frissítő hatású.

A megfőzött és kisajtolt ananász levét egyes vidékeken más, kevésbé savanyú gyümölcsök befőzésénél használják fel. A forgalomba kerülő konzervek cukorszirupban főzött készítmények. A konzervipari feldolgozás melléktermékeiből alkoholt, ecetet készítenek. Leveses húsából lé, bólé és különleges borok is készülnek. Az ananászlé: 10,1—17,8% szárazanyagot, 1,2—13,6% cukrot és 0,6—1,8% savat tartalmaz. Ezek mellett protein-, karbohidrát- és vitamintartalma (A-, B-komplexek) kiemelkedő.