Keresés

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Folytatás

 

 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Folytatás!

 

 

 

 
 
A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége
 
Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó
nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap.
A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban
gyakorolta.
Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus
adathordozón haladéktalanul visszaigazolni, amennyiben az internetes honlapján is biztosítja a
fogyasztó számára az elállási jog gyakorlását.
 
 
 
 
 
Az Eladó kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén
 
Az Eladó visszatérítési kötelezettsége
 
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől,
az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül
visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a
teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét,
hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól
eltérő fuvarozási mód választásával okozott többletköltségekre.
 
Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja
 
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó
a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező
módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más
fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem
terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy
postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.
 
Többletköltségek
 
Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő
fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő
többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn
visszatérítési kötelezettségünk.
 
Visszatartási jog
 
Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a
terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a
kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott
küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
 
 
A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
 
A termék visszaszolgáltatása
 
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől,
köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy
napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére
meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a
fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
 
A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségek viselése
 
A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének költségét. A terméket az Eladó címére kell
visszaküldeni. Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen
kívül vagy távollévők között kötött - szolgáltatás nyújtásra vonatkozó - szerződést, köteles a
felmondás vállalkozással való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a
vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a
szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell
megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan
magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások
piaci értéke alapján kell kiszámítani. Kérjük vegye figyelembe, hogy utánvéttel vagy portósan
visszaküldött terméket nem áll módunkban átvenni.
 
Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért
 
A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához
szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
 
Az elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható
 
Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a
45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését
követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte
meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően
felmondási jogát elveszíti;
b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac
vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására meghatározott határidő alatt is
lehetséges ingadozásától függ;
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy
kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a
fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból
az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul
vegyül más termékkel;
g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem
befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi
szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a
megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére
keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának
adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás,
személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó
szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési
határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a
fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e
beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés
megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
 
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás
 
A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése
felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával
készült.
 
Kellékszavatosság
 
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt
érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény
teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan
többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy
igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is
kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön
viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba
felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a
szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már
nem érvényesítheti.
Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb
elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben
sem köthető ki érvényesen.
 
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
 
Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba
közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az
Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles
bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Használt termékek esetén alapesetben az általános szabályoktól eltérően alakulnak a
szavatossági, jótállási jogok. A használt termékek esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről,
azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a Vásárló bizonyos
hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre
gyakoribbakká válnak, amelyek következtében azt, hogy egy használt termék ugyanolyan
minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt, nem lehet feltételezni. Ennek alapján a
Vásárló csak az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek
a használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt
termék hibás és erről a Fogyasztónak minősülő Vásárló a vásárláskor tájékoztatást kapott, az
ismert hiba vonatkozásában a Szolgáltatónak nincs felelőssége.
 
Termékszavatosság
 
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
 
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy
termékszavatossági igényt érvényesíthet.
 
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
 
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését
kérheti.
 
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
 
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi
követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő
tulajdonságokkal.
 
 
 
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
 
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két
éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
 
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
 
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben
gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell
bizonyítania.
 
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
 
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha
bizonyítani tudja, hogy:
a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem
volt felismerhető vagy
a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági
igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági
igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított
részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
 
 
Jótállás
 
Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?
 
Hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján az Eladó jótállásra köteles.
Jogszabály írja elő a jótállás biztosítását az olyan tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek,
szerszámok, gépek) és alkatrészeik esetében, amelyek vásárlási értéke a 10 000 Ft-ot
meghaladja.
 
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
 
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.)
Korm. rendelet határozza meg a kötelező jótállás eseteit. Az ezen esetkörbe nem tartozó
Termékek esetén az Eladó jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben
érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő
határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított
három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E
határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a
kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A
jótállás időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási határidő a
fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás
vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Az egy éven túli
esetleges jótállási igényekkel kapcsolatban szíveskedjen a gyártóhoz fordulni!
 
Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?
 
A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető
különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a
fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher.
A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kgnál
súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási
cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az
üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és
visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás
iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.
Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve
olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás
szabályai biztosítanak. Ezt követően (1 év után) azonban az önkéntes jótállás feltételei
szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó
jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.
Három munkanapon belüli csereigény
Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli
csereigény intézménye. Három munkanapon belüli csereigényt a 151/2003. (IX. 22.) Korm.
rendelet alá tartozó tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a
3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell
értelmeznie, hogy a termék az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki
kell cserélnie.
 
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?
 
Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a
hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve
termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet,
egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül
megilletik.
A jelen ÁSZF-ben írt szavatossági és jótállási jogok gyakorlásának határideje attól a naptól
indul, amikor a Vásárló a terméket átveszi.
 
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)