Ananász (Ananas comosus) I.


 

Ananász (Ananas comosus)

 

Az egyik legfinomabb trópusi gyümölcs az ananász. Amerika bennszülött népei, de különösen az indiánok régóta ismerik és nagyon szeretik. A spanyolok megjelenése előtt már jól ismert ananásztermő központok alakultak ki Dél-Amerikában, Brazília és Paraguay trópusain.

Kolumbusz csak második útján figyelt fel az újvilági guadeloupe bennszülöttekre. Furcsa, tobozszerű terméseket ettek, amit a spanyol hajósok el is neveztek fenyőtoboznak. A tupisz indiánok jobb névadónak bizonyultak, mert tőlük származik a ma is használt ananász név.

 

 

Így hát az európai ember 1493-ban kóstolta meg először az ananászt, még Amerika földjén. A hazafelé tartó spanyol hajókon az ananász is megérkezett Európába. Az első termések Katolikus Ferdinánd udvarában kerültek közszemlére. Szemet gyönyörködtető gyümölcsei V. Károlyban bizalmatlanságot ébresztettek. Amikor elévitték egyik termését, hiába biztatták, nem akarta megkóstolni. 

Terjesztésében a portugálok is szerepet kaptak és a XVI. század közepén Indiába is eljutottak furcsa gyümölcsei. Ekkorra már az amerikai trópusokon fontos gazdasági növénynek számított.

Gyors terjedését megkönnyítette az is, hogy a terméseken levő hajtáscsúcs és a növény sarjai hosszú szállítás, sanyargatás után életben maradnak és meggyökereztethetők.

A Fülöp-szigeteken, a XVI. század elején új hasznáról érkeztek hírek. Ezen a vidéken az ananász leveleinek rostjából szöveteket készítettek, de igazi sikerét különleges illatával és ízével aratta. Akik leküzdötték bizalmatlanságukat és megkóstolták, végleges barátságot kötöttek vele. Ez a kapcsolat lett mozgatója az európai termesztés fejlődésének. A XVIII. század már az ananászipar kivirágzásának kora. Az ananászházak trópusi levegőt varázsoltak a ködös európai országokba és bőven ontották az ízletes, de méregdrága gyümölcsöket.

Hazánkban híresek voltak az alföldi Glatz grófság és az Esterházyak kismartoni üvegházai. A kismartoni házban 1830-ban csak ananászból 400 db érett évente. A hazai ananász termése nem olyan édes, de szépsége versenghet a külföldről hozottal.

Az ananász talajlakó, 0,5-1,5 m magas évelő broméliaféle. Sűrűn álló, spirálisan, tölcsér alakban elrendeződő, tőlevélrózsát alkotó levelei merevek, szálasak, keresztmetszetben homorúak, 50-150 cm hosszúak és 5-8 cm szélesek, ívben széthajlók, húsos-rostosak, fogazott vagy ép szélűek, éles csúcsban végződnek. A levélrózsa közepéből rövid, levéltelen száron egy zömök, henger vagy tojás alakú virágzat emelkedik ki, amelyet sűrűn álló, legfeljebb 200, fűrészes szélű, egymást átfedő, zöld, sárga vagy vörös fellevél borít. Mindegyik fellevél egy ülő, jelentéktelen, 3 rövid, húsos csészelevélből és 3, csőszerűen összenőtt sziromból álló virágzatot vesz körül.

 Termése: az egész virágzatból egy terméságazat (cönokarpium) fejlődik, miközben a virágok növekedő bogyói a fellevelek húsos vállával összenőnek, és az ugyancsak megduzzadó virágzati tengellyel együtt tömör egységet alkotnak. A terméságazat csúcsát széles-lándzsás, zsúfoltan elhelyezkedő levelek alkotta üstök koronázza, amely a virágzati tengely meghosszabbodásán áll. A terméságazat felszínén a résztermések 8 szögletű, domború mezőkként felismerhetők maradnak; ezeket a maradó csészelevelek zárják körül, amelyek a fellevelekkel összeforrva kemény héjat képeznek. A terméságazat érett állapotban sárgászöld vagy narancssárga, gömbölyded vagy henger alakú, legfeljebb 25 cm hosszú, 15 cm széles, súlya 1-3 kg. A szilárd terméshús világos- vagy narancssárga, nagyon bő levű, zamatosan édeskés, a hajtástengely többnyire erősen rostos. Megtermékenyített kultúrananászokban ritkán lapított, tojás alakú, kihegyezett, ráncos barna magok fejlődnek, amelyek 3,5 x 2 mm nagyságúak.

Felhasználása: a teljesen érett termés vitaminban gazdag, nagyon ízletes húsát a héj eltávolítása után többnyire nyersen, gyümölcsként vagy salátaként fogyasztják; a rostos hajtástengelyt el kell dobni. Az ananászból befőtt, lekvár, zselé, illetve lé készül, karikára vágva és megszárítva finom aszalt gyümölcs. A léből bor és ecet erjeszthető. A termés fehérjebontó enzimet (bromelaint) tartalmaz, ezért tejes vagy zselatinos ételekben nem használható fel; a húsételek ananász hozzáadásával puhábbá válnak. Az éretlen termés mérgező, heves hasmenést okoz; a Molukkákon állítólag magzatelhajtó szerként használják. A levelek finom, fehér rostjaiból hálókat, táskát, függőágyat, papírt és szövetet állítanak elő. A levél nedvével égéseket kezelnek. A bromelain enzimet, mint emésztésserkentő gyógyszert, a termésekből nyerik.

Elterjedése: alakjai a trópusi Dél-Amerikából származnak; a nemesített fajtákat világszerte termesztik a trópusokon és a szubtrópusokon.

Termesztése és betakarítása: magas hőmérsékletet kíván, szárazságtűrő, az egyenlítői hegyvidéken 1500 m magasságig termeszthető; minél hűvösebb a klíma, annál nagyobb termésének savtartalma. Tősarjakkal és levélüstökökkel szaporítják, amelyek könnyen meggyökeresednek. A kiültetett csemeték 10-18 hónap múlva virágoznak; mivel a spontán virágképződés rendszertelen, az ültetvényeken növekedésserkentő szerekkel és etilénnel szabályozzák az egyidejű virágzást. A termések virágzás után mintegy 4 hónap múlva érnek meg. A nagyszámú fajta a levélzetben, a termés nagyságában, színében és zamatában, valamint a termőhelyi igényekben különbözik egymástól. Legfinomabb zamatúak a növényen beérett termések, amelyek azonban nyomásra nagyon érzékenyek és csak rövid ideig tárolhatók.

Rokon fajok: Dél-Amerikából különböző vadon élő Ananas fajt írtak le, amelyek terméseit csekély mennyiségben használják fel.